

Rólunk
A Szeretünk Pomáz Egyesület egy értékalapú, pozitív szemléletű közösség, mely a pomázi családok, közösségek, hagyományok, értékek fontosságát és a város fejlődését tartja szem előtt. Helyi kezdeményezés, helyi emberek, helyi célok.
Szeretjük Pomázt, az otthonunkat, ezért aktívan tenni kívánunk érte. Az egyesület előadásokat, klubesteket, kulturális és szórakoztató rendezvényeket, és egyéb figyelemfelkeltő közéleti alkalmakat szervez. Ebben a tevékenységünkben köszönettel vesszük azok támogató jelentkezését, akik a programokhoz kapcsolódó társadalmi munkákba résztvennének, akik szívesen csatlakoznak egyesületünk rendezvényeihez támogatóként vagy segítőként.
Továbbá törekszünk Pomáz fejlődési, fejlesztési lehetőségeit vizsgálni, építő javaslatokat megfogalmazni, és a lehetőségekhez mérten lépéseket tenni a megvalósítás érdekében. Ezért egyesületünk alapítói közül jelenleg négyen tagjai a helyi önkormányzati képviselőtestületnek is.
A Szeretünk Pomáz csapata egy olyan közéleti egyesület, mely befogadó és nyitott minden hasonló gondolkodású pomázi felé. Építsük együtt közösségünket, mert csak egymásra számíthatunk. A kisközösségeknek hatalmas ereje van!
Gondolkodjunk és tegyünk együtt szeretett településünkért és egymásért, hogy mindenki megtapasztalhassa az összetartozás örömét. Téged is várunk!
Számlaszám: 11742520-21459368
Adószám: 19362555-1-13
Köszönjük a támogatást!
A Szeretünk Pomáz Egyesület önkormányzati képviselői
Egyre többen vagyunk, akiket összeköt Pomáz szeretete és szakértelemmel, elhivatottsággal tenni is hajlandóak egy fejlődő, élhetőbb városért. Ehhez nagyobb lendületre, hatékonyabb cselekvésre, egyszóval változásra van szükség!
A Szeretünk Pomáz Egyesület képviselőcsoportjával városunk önkormányzatában minden nap azért dolgozunk, hogy tehessünk tágabb közösségünkért.
Képviselőcsoportunk tagjai: Nagyné Farkas Annamária, Orbánné Jávorics Judit, Forgách Márton és Kassai Attila
A Szeretünk Pomáz Egyesület erős, felkészült csapatot alkot.
Azt keressük, ami összeköt bennünket, ezért fontosnak tartunk minden helyi közösséget és minden embert, aki Pomázért dolgozik.
Rendezvényeink
-
Mindenki játszik PomázON
24 febr , 2026 -
Karácsonyi koncert – Petrás Mária és barátai
15 dec , 2025 -
Söndörgő 30 – Szeretünk Pomáz Estek
30 nov , 2025
Szeretünk Pomáz Közösség
Szeretjük Pomázt és tenni is akarunk érte – röviden így foglalható össze a Szeretünk Pomáz megalakulását követő időszakban az Egyesület köré szerveződött nagyobb közösségre is jellemző alapgondolat.
Az elmúlt időszakban azt tapasztaljuk, hogy egyre többen vagyunk olyanok, akiket összeköt Pomáz szeretete és szakértelemmel, elhivatottsággal, saját szabadidőnk odaszánásával cselekedni is hajlandóak vagyunk egy fejlődő, élhetőbb városért.
Ebben a közösségben azt keressük – egymásban is –, ami összeköt bennünket, ezért fontosnak tartunk minden helyi szerveződést és mindenkit, akik Pomázért dolgoznak.
A Szeretünk Pomáz közössége egy olyan integráló csapat, amely értékalapon dolgozik: felvállalja helyi kulturális, családi, közéleti, sport és egyéb, a pomáziak számára érdekes, építő és izgalmas események szervezését, olyan akciók, ügyek menedzselését, melyek a Pomázon lakó emberek hétköznapjaira, esetleg ünnepnapjaira vannak jó hatással. Az általunk szervezett akciókról, rendezvényekről itt, ezen a honlapon és a Szeretünk Pomáz facebook-oldalán adunk előzetes és összefoglaló tájékoztatást.
Lendületesen és hatékonyan cselekszünk és mindenkit örömmel látunk a közösségünkben, aki hasonlóan gondolkodik és hajlandó tenni is a pozitív változásokért.
Szeretettel várjuk mindazokat, akik szívesen csatlakoznak hozzánk a „jelentkezem” gombra kattintva.
Sipos Peti - Szeretünk Pomáz Estek






Tízóratíz
Holdreflektorfényben a pomázi templom ... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
0 CommentsMegjegyzés facebookon
🥇🇭🇺 VILÁGBAJNOK A POMÁZI ADOLF BALÁZS! 🇭🇺🥇
Megint van mire büszkének lennünk Pomázon! ❤️
Adolf Balázs ma világbajnoki aranyérmet szerzett a poznani kajak-kenu világbajnokságon kenu egyes 5000 méteren! 🏆
Balázs elképesztő versenyzéssel, fokozatosan felzárkózva vette át a vezetést, és végül megnyerte a döntőt. Ezzel pályafutása harmadik világbajnoki címét szerezte meg, és az 5000 méteres távon örökös bajnok lett!!! 😎
És nekünk ez különösen nagy öröm:
❤️ a világbajnok egy POMÁZI sportoló! ❤️
Gratulálunk, Balázs!
Pomáz büszke rád! 🇭🇺🥇
#szeretünkpomáz #pomáz #adolfbalázs #világbajnok #büszke
Fotó: Fradi ... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
4 CommentsMegjegyzés facebookon
Íme videón Balázs befutója és nyilatkozata: m4sport.hu/kajak-kenu/cikk/2026/08/30/adolf-balazs-vilagbajnok-kenu-egyes-5000-meteren
Szívből gratulálok a fantasztikus teljesítményedhez Balázs! 🥇👏🙏
Gratulálunk!🙏💪😊
📢 Hírek a képviselő-testület tegnapi ülésről (2026. augusztus 27.) 📢
✅ Tájékoztatás hangzott el a befolyt adóbevételek összegéről, valamint az adófelderítési tevékenység eredményeiről.
✅ Kiírásra került a „Pomáz Város Szociális Gondoskodásáért” díj.
✅ Kiosztásra került a „Pomáz Város Sportjáért” és a „Pomáz Város Sportolója” díj.
❌ A testület elé került a mezei őrszolgálat létrehozásáról szóló rendelettervezet. A szolgálat létrehozását korábban a testület támogatta, ezúttal azonban – a feladatmegosztással, a leterhelt közterület-felügyelők helyzetével és a belterületi feladatoktól történő elvonás kockázatával kapcsolatos aggályok miatt – a rendeletet leszavazta.
✅ A Liszenkó terület elnevezése Podmaniczky majorra változott.
❌ A szilveszteri tűzijátékok esetleges korlátozásáról nem született megállapodás, így továbbra is a jogszabályban rögzített 18–6 óra közötti időintervallum érvényes a 3. osztályú tűzijátékok használatára.
❌ A buszvárók reklámcélú hasznosításával kapcsolatos szerződéskötés további információk beszerzéséig várat magára.
✅ Az állami szabályozás változása miatt új településterv készítése válik szükségessé, mely több mint 50 millió forintos kiadást jelent a város számára. A folyamatot emellett egy térinformatikai program is támogatja majd a szabályozás átláthatóbb követhetősége érdekében.
✅ Hosszú várakozás után hamarosan betöltésre kerül az üresen álló házi gyermekorvosi körzet.
❌ A közvilágítás korszerűsítésének ügye ismét napirendre került, azonban a közbeszerzés kiírásával kapcsolatos problémák miatt döntés nem született.
✅ Több, az önkormányzat számára hosszú távon sem szükséges ingatlan értékesítésre, illetve értékesítésre történő kijelölésre került. ... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
0 CommentsMegjegyzés facebookon
#közlekedj_okosan_pomaz
Figyelem! Útlezárás Budakalászon és HÉV-pótló hétfőig!
www.facebook.com/share/p/1DTbYNqcTo/?mibextid=wwXIfr ... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
Ez a tartalom jelenleg nem érhető el.
Ez általában olyankor fordul elő, amikor a tulajdonosa csak kisebb csoportnyi emberrel osztotta meg, megváltoztatta a láthatóságát, vagy törölték.0 CommentsMegjegyzés facebookon
📢 Hírek a képviselőtestület tegnapi (2026.06.25.) üléséről 📢
✅ Módosításra került a Közterületek reklámcélú hasznosításával kapcsolatos rendelet - reményeink szerint így elhárul az akadály a buszmegállók felújításával kapcsolatban. Reményeink szerint 3 új buszmegálló épülhet idén.
✅ Átfogó térinformatikai rendszer bevezetésének tervezéséről született döntés. A tervezet szerint lakosság számára is elérhető felületen lehetnének megtekinthetőek a város különböző területeivel kapcsolatos építési előírások és még sok más hasznos információ.
✅ Városunk csatlakozik az Élhető Települések Országos Szövetségéhez.
✅ Telektulajdonosok elindították az Alcsevica területén található víziközmű tervfelülvizsgálatát, emiatt az önkormányzat levette a napirendről ugyanezen párhuzamos felülvizsgálatot.
✅ Kiírásra kerül a "Pomáz Város Sportjáért" és "Pomáz Város Sportolója" díjak.
✅ A Pomáz Barátai Társaság által elkészített Dr. Brezanóczy János orvos emléktáblájának közterületi elhelyezéséről született döntés.
✅ Elfogadásra kerültek "Pomáz Város Közművelődéséért" és "Pomáz Város Közszolgálatáért" díjazottjai.
✅ Megkezdődik a 2026-28 évi gépi síkosságmentesítési (hókotrási) munkálatok közbeszerzése ... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
0 CommentsMegjegyzés facebookon
📢 Hírek a képviselőtestület MAI (2026.05.28.) üléséről 📢
✅ Ismét döntött a testület a két városi tulajdonban lévő cég összeolvadásának következő lépésében. Várhatóan szeptemberben jön létre a POVÉK Nonprofit Kft. mely a városüzemeltetésen túl a kastéllyal kapcsolatos feladatokat együtt látja el.
✅ Marad a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás az idei évben. Az önkormányzat önként vállalt feladatként 33 idős számára biztosít a Gondosórához hasonló, helyi szolgáltatást, mintegy 12 millió Ft költséggel, kis részben állami támogatással. Ennek kapcsán felmerült a költségek racionalizálása. A Gondosóra program szélesebb lefedettséggel rendelkezik, de jövőbeli finanszírozása bizonytalan. Emiatt a testület egy évvel elhalasztotta az önként vállalt feladat felülvizsgálatát, így a szolgáltatás idén is biztosított marad, bízva a 33 fős lefedettség bővítésében.
✅ Elfogadásra került a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámoló – amely növekvő terhekről és feladatokról adott képet.
✅ Elfogadta a testület a 2025. évi utolsó költségvetési módosítást és a zárszámadást.
✅ Döntés született egy művészeti tanács létrehozásának kezdeményezéséről. A részleteket a Humánpolitikai Bizottság dolgozza ki, várhatóan a nyári hónapokban kerül a testület elé.
✅ Kiosztották a „Pomáz Város Egészségügyéért” és „Pomáz Város Közoktatásáért” díjakat – az átadásra hamarosan sor kerül.
🛑 A Luppa-mauzóleum leromlott állapotának megállításával kapcsolatos közbeszerzés került kiírásra. Első körben a tetőfedés megoldása van napirenden. A beérkezett ajánlatok túlmutatnak a jelenlegi költségvetésen, így további egyeztetés szükséges.
✅ Zárt ülésen ismét napirendre került több téma az Alcsevicával kapcsolatban. Többek közt a meglévő víziközművek terveinek újraengedélyeztetése, valamint ingatlantulajdonosoktól érkezett bejelentésről esett szó. ... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
0 CommentsMegjegyzés facebookon
... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
0 CommentsMegjegyzés facebookon
Kedves Pomáziak!
Nem igaz a polgármester által terjesztett hír, miszerint a képviselőtestület döntése miatt állhat le Pomáz több digitális és online felülete, mint például a kátyú és a közvilágítási hibabejelentő! A digitális felületek kifizetésére rendelkezésre áll forrás, képviselőinkkel értetlenül állunk az előtt, hogy valótlanságok terjesztése helyett miért nem történik meg ennek a havonta kb 5.000 F-os (!!!) költségnek a kifizetése. Emellett az is elfogadhatatlan, hogy miért fizet a polgármester egy tanácsadót havonta több mint 600 ezer forint értékben, aki a feladatainak egy részét egyáltalán nem látja el.
Íme a részletek:
A napokban a polgármester által jegyzett poszt jelent meg városunk hivatalos Facebook-oldalán, miszerint „Pomáz több digitális és online felülete leállhat”, például a közvilágítási hibabejelentő, a kátyúbejelentő, illetve egyéb online kérdőíves felületek. Mindezt a költségvetéssel kapcsolatos döntésekre hivatkozva indokolták.
Az állítással ellentétben a képviselő-testület egyáltalán nem javasolta ezen szolgáltatások megszüntetését. A költségvetés tárgyalásakor – a szűkös forrásokra tekintettel – minden kiadást igyekeztünk részletesen megvizsgálni, így kerültek napirendre a kommunikációs költségek is. Ezek alapos áttekintését a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság kérte, amelyet a napokban el is végzett.
Erre az átmeneti időszakra – ahogy más esetekben is – az általános tartalékból lehetett fedezni a sürgős kiadásokat, a polgármester döntése alapján (például civil és sport szervezetek támogatásánál is ez a gyakorlat).
Az ellenőrzés során kiderült, hogy városunk az elmúlt években havi bruttó 622.000 Ft-ért foglalkoztatott polgármesteri tanácsadót. Feladatai között szerepelt a polgármester Facebook-oldalára posztok írása, fotók készítése, valamint – szerződés szerint – a városi újság főszerkesztőjének szakmai támogatása. Utóbbiról azonban sajnos kiderült, hogy a gyakorlatban nem valósult meg.
Ezt a kiadást többen indokolatlannak és túlzónak ítéltük. Ezzel szemben a polgármester által említett hibabejelentő felületek éves költsége – még a legmagasabb csomag esetén is – legfeljebb 60.000 Ft körül alakul. Ennek megszüntetését senki nem javasolta. Az ilyen szolgáltatások leállításának felvetése inkább a feszültségkeltést szolgálja.
A képviselő-testület tagjai több alkalommal kezdeményeztek informális egyeztetést a polgármesterrel, azonban ezekre a megbeszélésekre nem jött el meg, és visszajelzés sem történt részéről. Így az együttműködés jelenleg kizárólag a formális testületi ülésekre korlátozódik, ahol jóval kevesebb idő jut érdemi párbeszédre.
Ami az online felületek (hibabejelentők stb) fenntartását illeti: egy évi 60.000 Ft-os költségű szolgáltatás megszüntetése nem tekinthető racionális döntésnek, sokkal inkább indokolatlan feszültségkeltésnek.
Közösségünk elutasítja az ilyen működést.
Képviselőink továbbra is nyitottak az együttműködésre mindazokkal, akik Pomáz fejlődéséért dolgoznak.
a Szeretünk Pomáz Egyesület önkormányzati képviselői ... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
8 CommentsMegjegyzés facebookon
Köszönjük a tájékoztatást.
Köszönjük a tájékoztatást. Nem értem miért jó ez a káosz teremtés, miért jó, ha nincs normális kommunikáció. A testületi ülést nézve néha bicskanyitogató az a sürgetés, majd lezárás, ami egy egy kérdés felvetésekor történik. Már leszoktam a követésről. A korrekt tájékoztatást viszont szívesen olvasom a Szeretünk Pomáz részéről. A hivatalban sajnos tapasztaltam más ügyben, hogy segítséget sem kérhet az ember, mert a címzett áttolja más elé, és aztán nem oldódik meg. A képviselő meg nem képvisel...
Már az előző ciklus alatt is megvolt a PMnek a tanacsadoi szerződése ami mögött nem tudta a képviselő testület, hogy mi volt a munkavegzes, csak akkor Hardi még alpolgármester volt, és a KV-t nem zavarta a szerződés.
View more comments
📢 Hírek a képviselőtestület mai (2026.04.30.) üléséről 📢
Éves beszámolók időszaka a májusi testületi ülés.
✅ Elfogadásra kerültek a nemzetiségi önkormányzatok beszámolói. Tartalmas programokról számoltak be, a szerb templom környéke pedig nemsokára megújul 33 millió Forintból.
✅ Elfogadásra került a Szentendrei Rendőrfőkapitányság, Tűzoltó-parancsnokság, Önkéntes Tűzoltóság és Kábítószerügyi Egyeztető fórum és Polgármesteri Hivatal beszámolói. A 2025-ös évben megnövekedett bűnügyi statisztikákról számoltak be, mely elsősorban a megnövekedett felderítésnek, többek közt gyorshajtások kiszabásának köszönhető. A nyári viharkár a tűzoltóság számára is kiemelten jelentős feladatot okozott.
✅ Kiírásra kerültek Pomáz Város Közművelődéséért és Pomáz Város Közszolgálatáért díjai. Május 31-ig várják elektronikus úton a javaslatokat.
✅ Fogorvosi körzetek átszervezésével kapcsolatos koncepció került elfogadásra. A jelenlegi praxisok elosztása egyenetlen, valamint egy új praxis kialakítása is szükséges lehet, mely mozgáskorlátozottaknak is megközelíthető. A jelenleg praxissal rendelkező fogorvosok tiltakozásukat fejezték ki.
🛑 Nem támogatta a testület a Pilis Dunakanyari Hírmondó támogatási kérelmét.
✅ A kerékpáros pumpapálya beszerzési eljárása lezárásra került, megvan a kivitelező vállalkozás.
✅ Civil és sportszervezetek az idei évben is részesülnek önkormányzati támogatásban. Ennek mértékéről döntött ma a testület. ... Több betöltéseKevesebb megjelenítése
0 CommentsMegjegyzés facebookon